Barion Pixel
Bihari Kitti

Bihari Kitti

Gyerekkorom óta tudom, hogy olyan foglalkozást szeretnék, ahol embereknek segíthetek, azonban a módja sokáig bizonytalan volt számomra. A továbbtanulási jelentkezés előtt pár hónappal jött a gondolat, hogy mi lenne, ha gyógytornász lennék, hiszen mindig is csodáltam az emberi szervezetet és érdekelt hogyan is működik ez a bonyolult rendszer. Utánanéztem és egyre inkább úgy éreztem, hogy ez az én utam. Jelenleg gyógytornász gyakornok vagyok és szeretem azt, amit csinálok. Ez egy olyan szakterület, amely folyamatos fejlődést igényel, ezért elvégeztem a Kinesio Tape alap és haladó tanfolyamát, illetve 2018- ban az Evminov terapeuta képzést. Igyekszem bővíteni a tudásomat, hogy minél hatékonyabban tudjak segíteni Önöknek!